Még 2006 júniusában történt. Egy akula osztályú atom meghajtású Orosz tengeralattjáró bukkant fel a strandolók között valahol a Fekete-tengeren.
A világ leghosszabb kígyója címet egy kockás piton (Python reticulatus) viseli, amit 2003-ban fogtak Szumátra szigetén és később egy indonéziai magánállatkertben szállították. A piton hossza majdnem 15 (14,85) méter, súlya 983 font (447 kg). A kígyó jelenleg az indonéziai Kendal állatkertjében él, ahol kutyákkal etetik.
De, régen 50-60 millió évvel ezelőtt nagyobb kígyók is elő fordultak a világon. A Titanoboa közvetlenül a dinoszauruszok kihalása után élhetett, nagyobb volt mint egy autóbusz és nehezebb, mint egy bölény. Ilyen lehetett a legméretesebb óriáskígyó. Csontjai öt éve kerültek elő egy kolumbiai szénbányából. Azóta Panamában és Floridában is vizsgálták a ritka maradványokat. Ezek az állatok jóval 1 tonna feletti súlyban voltak.
A tornado az angolból elterjedt nemzetközi szó, amelynek végső eredete vitatott: a források egy része szerint a spanyol tronada ’(menny)dörgés’ szó angol átvétele, amely a tronar ’(menny)dörög’ ige nőnemű befejezett melléknévi igeneve, ez pedig az azonos jelentésű latin TONARE „hangutánzósított” módosulata. Mások szerint a régi spanyol tornar (TORNARE) igéből származik, melynek jelentése ’forog, (meg)fordul’ – ma már nem használják. Egy tornádó egyszer 15 tonnás gépezetet mozdított el. Hogy ez felemelést vagy elcsúszást jelentett-e, nem lehet tudni.
A Krüger Nemzeti Park Dél-Afrika legismertebb rezervátuma. A parkot Paul Kruger alapította 1898-ban. Területe majdnem kétmilló hektár, Dél-Afrikában ebben a parkban található a legtöbb fajta Afrikai nagyvad is. Talán éppen ezért szeretik úgy a természetfotósok is. Sokan, sok napot töltenek el, egy különleges felvételért, vagy videóért. Az amatőr operatőrnek óriási szerencséje volt, hogy megörökíthette a bivaly - oroszlán - krokodil csatát.
Benedict pápa beszédet tartott, de ez nem zavarta a pókot.
Egy Dél-Afrikai állatfarmon Kevin Richardson, olyan bensőséges kapcsolatot alakított ki 38 oroszlánnal, hogy mások szemében már "istenkísértés" amit művel.
A járókelőket is megdöbbentette a rottweiler támadó agresszív macska. A kutya gazdája próbálja vigasztalni szegény kis kutyusát, akit nagyon megijesztett ez a cica.
A macskák ragadozó állatok. Kölyökkorban egymással és szüleikkel játszanak, akikkel egy nyelvet beszélve hamar megtanulják, hogy hol van ebben is a határ. Emberi közösségben viszont gyakran előfordul, hogy "durván játszanak", vagy "levadásszák" a családtagokat, nemritkán komoly fájdalmat okozva.
Mint a sas - Icarus örömében sírna, ha látná hova jutott az ember a repülés terén. A leszállás még nem megoldott, mivel a futómű a lábunk, de ejtőernyő segítségével megoldható a földet érés is.