Az olajfaló – Ropáci

A hír Felfedeznek egy új állatfajt, ami a föld mélyén levő kőolajjal táplálkozik. Egy kutató csapat követi az olajfalót. Egy lepusztult cseh bányavidéken, egy bányában találnak rá, amint éppen egy szállítószalagon ülve utazgat, a bánya egyik feléből a másikba. Filmre veszik, s elfognak egy fiatal példányt. Amikor megtalálják, kihozzák a lápból és vizsgálni kezdik. A kis állat ekkor rosszul lesz, lassul a légzése, a kutatók ekkor jobb híján a terepjárójuk kipufogó csövéhez teszik és onnan lélegeztetik. A kutatók rájönnek, hogy az újonnan felfedezett lény szénmonoxid-alapú légzéssel él. A kis állat minden műanyagot megeszik, különféle műanyagokkal veszi körül magát, hogy más állatok ne egyék meg őt.

A film bemutatása után rögtön országos szenzációt keltett. Az elegáns latin nevet hetekig gyakran hallhattuk az utcán és a járműveken. A tévé telefonjai sisteregtek az érdeklődő hívásoktól: hol lehet ilyen aranyos szörnyecskéket beszerezni? A Magyar Televízió Napzárta című műsora többször is foglalkozott a témával, biológusok, genetikusok elmélkedtek róla. E katartikus pillanatban az olajfaló egyszerre vált jelképévé az ember romboló ostobaságának és a természet építő bölcsességének. Mindössze azok hümmögtek kétkedően, akiknek az evolúció nemcsak iskolai emlék és homályos filozófiai eszme volt, hanem józan ésszel azt is meggondolták, miképp fejlődhet ki egy új faj mindjárt egy emlős szervezet bonyolultsági szintjén, egyszerűbb, hasonló tulajdonságú élőlények nélkül.

A film azt állította, hogy ha elsüllyed az olajszállító tankere, vagy olaj ömlik a tengerbe a fúrótoronyból, vagy csak az olajsütő bűzös és ártalmas folyadékát nem szeretnénk a WC-be zúdítani, akkor az abszolút környezetbarát megoldás a tudósok által felfedezett új állatfaj, amelyet a szennyező civilizáció termelt ki magából – eltünteti a felesleges olajat, hisz azzal táplálkozik. Leleplezés Újra bemutatták a filmet, utána láthatták a főszereplőt: a Pacurofagust alakító ügyes gumifigurát meg néhány forgatási trükköt. A meghívott szakértők ejtettek néhány szót az igazi evolúcióról, és mindenki igyekezett rávilágítani, hogy a Pacurofagus oxitoxicus jelképnek ugyan valóban páratlan lelemény, a valóságban azonban nem létezik.

Az olajfaló – Ropáci
Értékeld...