Buborék a pezsgőben
Biztos sokan hallottátok már azt a kúltúrlegendát, hogy felbontás után még napokig megőrizhetjük kedvenc pezsgőnk szénsavtartalmát, akár bedugaszolatlanul is. Kizárólag egy kiskanálra van szükségünk amit a pezsgősüvegbe lógatunk.
Valóban igaz lehet a dolog, tényleg tovább marad friss az ital, még úgy is, hogy a kanál nem érintkezik a pezsgővel ?
Többen is vizsgálták ezt a jelenséget. A francia Szakmaközi Pezsgőbor Bizottság (Comité Interprofessionnel du Vin de Champagne) 1987-ben tudományos igényű kísérletet végzett. Hat palack megegyező fajtájú, egyszerre erjesztett pezsgőt bontottak ki, és egy afrométer nevű szerkezettel megmérték bennük az oldott szénsavgáz nyomását.
Két pohárral kitöltöttek a palackokból, majd újra megmérték a nyomást. Ezután két palackot dugóval hermetikusan lezártak, kettőnek a szájába fém kiskanalat helyeztek, kettőt pedig nyitva hagytak. Mind a hat üveg pezsgőt 24 órán keresztül 11°C-os hűtőben tárolták, majd újra megmérték a szénsavgáz nyomását. Ekkor még egy pohárral kiöntöttek a palackokból, és további 24 órára visszahelyezték a hűtőbe. Végül harmadszor is megmérték a nyomást.
A kezdeti szénsavnyomás megegyezett a hat palackban, később azonban ez az érték jelentősen csökkent. A legkisebb mértékű nyomáscsökkenés a dugóval hermetikusan lezárt palackokban mutatkozott, a nyitott és a kiskanállal ellátott üvegekben lévő pezsgő szénsavtartalma között nem mutatkozott különbség.
A kiskanál legendája tehát "sajnos" valótlannak bizonyult, és ezt más, hiteles vizsgálatok is megerősítették.






Hozzászólás