Farkasember – emberfarkas

Az emberfarkas vagy farkasember (a népszerű filmekben vérfarkas) olyan ember, akit átok farkassá változtatott. Ilyenkor emberi mivoltából kivetkőzve viselkedik. Eredeti görög neve, a λυκάνθρωπος, a görög lükosz (farkas) és az anthróposz (ember) szavak összevonásából keletkezett. A farkasember-hiedelem eredetére — mely szerint némelyik ember képes magára ölteni egy állat, többnyire farkas formáját — soha nem sikerült kielégítő magyarázatot találni. Hérodotosz, a Kr. e. 5. században élt görög történetíró szerint a görögök és a szkíták, akik a Fekete-tenger partján telepedtek le, az ottani őslakókat varázsióknak tartották, akik minden évben néhány napra farkassá változnak.

Megemlít egy népcsoportot, amelynek tagjai akaratlagosan farkassá tudnak változni, és éppen olyan könnyedén vissza is tudnak alakulni, amikor csak akarnak. Századokkal Krisztus születése előtt a farkasember-démont olyan embernek tekintették, akit természetellenes módon megszállt az emberhús iránti éhség, és aki mágia segítségével megvadult farkassá tud változni, hogy könnyebben tudja csillapítani szörnyű étvágyát. Az ókori bölcsek szerint az átalakulással a farkas-ember a farkas erejét és ravaszságát ölti magára, jóllehet hangja és szeme továbbra is emberi marad. A római kori irodalomban is varázslat művének tartották az ember farkassá változását. A farkasember külön fejezetet képez a világ folklórjában. Azokban az országokban, ahol nem éltek farkasok, vagy nem sok kárt tettek, más állatok részesültek ebben a megtiszteltetésben: Indiában a tigris, leopárd vagy a hiéna, Szibériában a medve, Afrikában a krokodil. A Kr. e. 1. században élt Virgilius volt az első latin költő, aki említést tett a babonáról. Petronius, aki Kr. u. 54—68 között Néró udvarának szórakoztatásáért volt felelős, egy jó kis farkasember-történetet mesél el Satyricon című szatirikus verses regényében.

Bizonyos görög és római tradíciók szerint az embernek farkassá való átalakulása egy istennek bemutatott emberáldozat miatti büntetés. Plinius (Kr. u. 62— 113) szerint az ilyen alkalmakkor az áldozatot egy tó szélére vitték, majd J miután átúszott a túlpartra, farkassá változott. Ebben a formájában járta kilenc évig a vidéket farkasember-társaival együtt. Ha ezalatt az idő alatt megtartóztatta magát az emberhúsevéstől, akkor visszanyerhette eredeti formáját, ami nem mentesült az öregkori romlástól. Ovidius (Kr. e. 43— Kr. u. 18) „Metamorphoses” című elbeszélő költeményébe feljegyzett egy olyan alakváltozást, amely egy bűn megtorlásaként történt. A költeményben megemlékezik egy legendáról, amelyben rejtélyes alakváltozások szerepelnek a teremtés idejétől kezdve egészen Julius Caesar koráig. Ovidius elmeséli, hogy Arcadia mitikus királya, Lycaon úgy tette próbára Jupiter mindentudását, hogy egy tál emberi húst tett elé, amely bűnért azonnal farkassá változott és pásztorkodó alattvalói rémületének forrása lett mindörökre. Az alakváltozások előidézésére használt módszerek különfélék voltak.

Néha az átváltozás spontán módon, irányíthatatlanul következett be; máskor — például a norvég és izlandi sagákban leírt átalakulások esetében — egy valódi farkasbőr felöltésével történt. De számos esetben csak egy varázslatra volt szükség, ami nem okozott változásokat az emberi testben, a szemtanúkat késztette arra, hogy azt képzeljék: igazi farkast látnak. Néhány átváltozott ember azt állította, hogy csak bizonyos növények, például mérgező sisakvirág vagy bürök segítségével tudnak visszaváltozni, illetve úgy, hogy különböző növényi kenőcsökkel ketűk be testüket. Paktum az ördöggel Egy jelentős farkasember-eset a 17. század elején történt. Jean Grenier 13 éves fiú volt, és bizonyos fokig gyengeelméjű. Különös ismertetőjele előreugró állkapcsa volt; szemfogai kilátszottak felső ajka alól. Farkasembernek tartotta magát. Egyik este lányokkal találkozott, és azzal ijesztgette őket, hogy amint lemegy a nap, farkassá fog változni és megeszi őket vacsorára. Néhány nap múlva az egyik lány naplementekor kiment gondozni a birkákat. Ekkor megtámadta őt egy lény, amiről azt hitte, hogy farkas, de később kiderült, hogy Jean Grenier volt. A lány elkergette pásztorbotjával és hazaszaladt.

Amikor a bordeaux-i bíróság elé állították, Jean Grenier bevallotta, hogy két évvel korábban találkozott az erdőben az ördöggel, és lepaktált vele. Ezért kapott cserébe egy farkas- bőrt. Azóta farkas képében pusztít éjszaka, nappal pedig emberi formát ölt. Megölt és felfalt több gyereket, akiket egyedül talált a mezőn, sőt egyszer egy házba is bement, amikor a család nem volt otthon, és elvitt egy kisbabát a bölcsőjéből. A bíróság alapos nyomozása kiderítette, hogy ezek az állítások megfelelnek a valóságnak, már ami a kannibalizmust illeti. Alig volt kétséges, hogy az eltűnt gyerekeket Jean Grenier falta fel, és semmi kétség nem volt afelől, hogy a féleszű fiú szilárdan hitte, hogy ő farkasember. Manapság a farkasember visszavonult a fantázia birodalmába, méghozzá úgy, hogy alig veszített félelmetességéből. Valódi farkasemberekről szóló történetek azonban időről időre felbukkannak. Nem sokkal az I. világháború előtt állítólag három farkasember garázdálkodott a belga Ardennek erdeiben, míg nagyjából ugyanabban az időben Skóciában, Inverness környékén egy remeteéletet élő pásztorról tartották azt, hogy farkasember. 1925-ben Strasbourg mellett egy egész falu tanúsította, hogy egy falubeli fiú farkasember. Öt évvel később pedig egy francia farkasember tartotta rémületben a Párizstól nem messze délre fekvő Bourgla-Reine falut, amely eseményről Pierre van Peasen is megemlékezik Days of Our Years című könyvében. Vérszomjas fenevadak Az elmúlt évtizedekben az egész világon történtek farkasember-esetek. Például 1946-ban egy navajo indián rezervátumot látogatott meg gyakran egy vérszomjas fenevad, amiről azt állították, hogy farkasember. (A navajo kultúra rendkívül gazdag farkasemberekről szóló történetekben.) Három évvel később Rómában kihívtak egy rendőrjárőrt, hogy vizsgálja meg az egyik lakó különös viselkedését, aki farkasember-tünetekben szenvedett: szabályos időközönként, teliholdkor elvesztette önuralmát és hosszú, vérfagyasztó üvöltéseket hallatott.

1957-ben Szingapúrban ismét a rendőrség segítségét kérték, amikor egy farkasember rendszeresen megtámadta a legnagyobb szigeten lévő egyik nővérszálló lakóit. Az egyik nővér arra riadt fel álmából, hogy „egy borzalmas arc” hajol fölé, amin „az orrnyeregig ért a szőr” és amelyből hosszú agyarak villantak elő, A rejtélyt soha nem sikerült megoldani, csakúgy, mint annak a 16 éves lánynak az esetet sem, aki Brazília déli részén, Rosario do Sulban lakott, és akit 1978-ban „ördögi látomások és démonok” kísértettek. A lány szerint őt egy vérengző farkas szelleme szállta meg. 1975-ben a brit újságok tele voltak annak a 17 éves fiúnak a különös történetével. Abbéli szörnyű meggyőződésében, hogy lassan farkas-emberré változik, ügy vetett véget lelki szenvedéseinek, hogy egy késsel szíven szúrta magát. Egyik munkatársa elmondta a vizsgálóbírónak, hogy a fiú közvetlenül halála előtt felhívta őt telefonon. „Elmondta — mesélte a tanú — hogy arcán és kezén megváltozott a bőre színe, és farkasemberré kezdett változni. Egyszer csak elhallgatott, majd vonyítani kezdett.” Lehet, hogy a farkasemberről szóló hiedelmek alapja a tudatlanság és az érzékcsalódás, de a gyengék és betegek elméjére gyakorolt hatása mindig is erőteljes volt és vélhetően az is marad. Farkasemberek a magyar néphitben A magyar néphit farkasembere európai, főként szláv, germán, részben román eredetű hiedelemalak.A 19-20. századi feljegyzések tanúsága szerint bizonyos egyének, főleg pásztorok képesek saját elhatározásukból farkassá változni. Ezek a hiedelmek főleg a Dunántúlon éltek, helyileg különböző névváltozatokkal: küldöttfarkas, farkaskoldus, szakállas farkas, küldött ördög.

Az átalakulás képessége már csecsemőkorban elnyerhető pl. a bába vigyázatlansága vagy rosszindulata miatt. Ha az újszülöttet nyírfaabroncson keresztülbújtatja, a gyermekből hétéves korában csordásfarkas lesz, elmegy a háztól, farkasként éli életét, azután kedve szerint ölt ember- vagy farkasalakot. Az átváltozás képessége felnőttkorban is megszerezhető nyírfaabroncson való háromszori vagy hétszeri átbújással vadrózsatüske segítségével. A rá vonatkozó hiedelemmondák főként az emberként megjelenő, de farkas alakban nyájat dézsmáló lény leleplezéséről szólnak. Farkasként kapott sérüléseit ugyanis emberként is viseli. Egyes mondákban megakadályozzák az átváltozást, elégetik az ehhez szükséges nyírfaabroncsot. A nyírfaabroncs az európai farkasbőr, farkasing, farkasbőr öv megfelelője. A magyar mondák kevésbé utalnak a periodikus farkassá változásra. A kevés erről szóló lejegyzett anyagban a téli napforduló, húsvét vagy telihold ideje szerepel. Az égitestekkel kapcsolatos az emberfarkas „holdrabló”, „naprabló” természete – neki tulajdonítják a hold- illetve napfogyatkozást. A 17-18. századi Magyarországon boszorkányperek mellett zajlottak farkasember-perek is, a farkassá válás képességét másodlagosan ruházták át a boszorkányokra.